A Viasat History-n tegnap bemutatott film egy az indiai-tibeti határon álló kunyhóban látható, a környékbeliek által szentként tisztelt múmia sorsát kutatta. Megállapították, hogy semmilyen tartósító szer nem található rajta, vagy benne, röntgenes átvilágítással azt is, hogy semmilyen betegségben nem szenvedett, de élete utolsó éveit már ebben a pozícióban töltötte (a gerince ebbe a pozícióba görbült), és a hajából, meg a sálából vett minták alapján - radiokarbonos módszerrel - meghatározták halálának idejét is: kb. 500 évvel ezelőtt következett be. A közeli tibeti és két japán buddhista szerzetes közösségben való kérdezősködés nyomán kiderült, hogy ez a fiatal (40 év körüli) férfi minden bizonnyal rituálisan föláldozta magát, hogy - hite szerint – így segítsen megállítani a népét sújtó éhínséget. Nem csak arról van szó, hogy így egy szájjal kevesebbet kellett etetni, tudatosan, fokozatosan múmia-szoborrá változtatta testét, hogy az idők végezetéig az előtte elterülő táj fölött őrködhessen, áldva/termékennyé téve így népe termőföldjeit. A japán szerzetes közösségeknek is vannak ilyen múmiáik, az ottani szerzetesek azt is elmesélték, hogyan lehet a mumifikálódást elősegíteni. Följegyzéseik szerint az utolsó ilyen múmia-szobornak készülő szerzetes élete utolsó három évében csak fakérget és tűleveleket evett, az emésztőrendszere így fokozatosan kiszáradt – eltűntek belőle a szervezetet halál után lebontó baktériumok. Bőre teljes kiszáradását a folyamatosan végzett meditációval is segítette.

(A fotó a röntgenes átvilágítás közben készült)