A „Trons” június 21-én adja első koncertjét Hamiltonban (Új-Zéland). Egész tűrhető zenét játszanak, de nem zenéjük minősége miatt számítanak a rendezők nagy közönségre, hanem mert „Ham”, „Wiggy”, „Swamp” és „Fifi” -…
A papírvékony, rugalmas nyomásérzékelő lap által mért érték az e-papír kijelzőn látható. Nem kell az ágy alá rugdosással vesződnöd, ha bosszantóan sokat mutat, csak föltekered és bevágod a szekrénybe - vagy széttéped :)
Egészen apró, repülő és mászó rovar-robotok, rajokban. Mindenhová bejutnak – észrevétlenül -, és pontos információkkal szolgálnak a támadásra készülő katonáknak. Egyelőre csak koncepció - a legnagyobb gondot nyilván nem is maguknak a mini-robotoknak a megtervezése…
A Szaharában óriási víztartalékok vannak – állítja egy holland kutató, Peter van der Gaag a „Journal of Global Environmental Issues”-ban megjelent írásában – mégpedig az ott nagy tömegben előforduló gipszben. A gipsz, amellyel mi leginkább már porrá…
Ugye hogy: Nem! Valamiért a SEGA mégis azt reméli, hogy Japánban évi tízezer darabot fog eladni a szeptemberben piacra kerülő EMA-ból, „aki” nem csak énekkel és tánccal fogja szórakoztatni férfi vásárlóit/tulajdonosait, hanem meg is csókolja őket, ha közel hajolnak…
A kavitáció különös jelenségéről már volt szó korábban itt, de azért röviden: A vízben gyorsan mozgó test által gyors áramlásra késztetett víz belsejében a nyomás helyenként annyira lecsökken, hogy a víz ott elpárolog. Az így keletkezett kavitációs buborékok…
Már az is meglepő, hogy a Canon egérrel rukkol elő, de ez ráadásul még számológép is. (Bár, a poénon-meglepetésen túl üresnek látszik az ötlet: Ha a gép előtt vagyok, ott is találok számoló-programot, ha meg nem: minden mobil tud számolni is…)
Mindeddig példátlan jelenségre bukkant egy brazil kutatócsoport egy ottani molylepke-faj tanulmányozása közben. Amikor ugyanis annak hernyójában a parazita darazsak által belerakott peték kikelnek, és a lárvák a hernyó bőrén keresztül távoznak, az – a többi parazita-nevelő…
A BMW vászon-tanulmányautója nagy poén, de csak akkor lehet egyszer ennél több, ha a drótváz és a vászon olyan anyagokkal lesz helyettesíthető, amelyek a mai teljesítmény-/biztonsági igényeknek/követelményeknek - megfizethető áron - megfelelnek. Szó se róla, a bogarat…
A 65 méter magas műalkotást, amelynek címe „What My Dad Gave Me” (Amit apu adott nekem) Chris Burden egymillió olyan elemből építette, amelyek az „Erector” nevű építőjáték elemeinek hasonmásai. Július 19-ig áll majd New Yorkban, az Ötödik Sugárúton, a…